"Csak hogy a témához szóljak,..." -- szokta mondani az Asszony, leginkább abban az esetben, amikor az addigi beszélgetés témájától totálisan eltérő témában szeretne megnyilvánulni. Ma abszolút ez jutott eszembe, amikor az MKE főtitkárának levele beesett a Katalistre.
Miután vagy három napja az MKE hallgatásáról van szó fősodorban, az MKE levélben reagált a fősodor egyik mellékpatakjára. Megjegyzem a téma valóban fontos, de nem számítottam arra, hogy az MKE vezetősége pont ezt és csak ezt fogja lereagálni.
Elmondom, hogy szerintem miről van szó.
Tovább...
Domonkos a Katalisten teljesen jogosan
vetette fel a FITT-tel kapcsolatos kérdést. A kérdés pedig az, hogy "mi van a FITT-tel, alkalmi zavar van-e, vagy teljesen bedőlt"? A rövid válasz az, hogy a FITT él és virul, a FITT nem működik. A két félmondat között első látásra feloldhatatlan ellentét van -- ám remélhetőleg a bejegyzés végére sikerül legalább némileg tisztáznom a helyzetet.
A poszt címe "FITT-monológ", és ehhez ragaszkodnék is. A bejegyzésben teljesen szubjektíven írom le a FITT-tel kapcsolatos gondolataimat, noha nem titkolt célom, hogy más tagokat is gondolatokra serkentsek, ad abszurdum a bejegyzés kommentjei fórumként funkcionáljanak a többiek számára, ahol mindenki elmondhatja a meglátásait. A bejegyzésben nem szerepelnek nevek, mert ebben az értelemben nem fontosak.
Miből lett a FITT?
Nem tudom, hogy az alapító tagokon kívül tudja-e valaki, miből lett a FITT, illetve mi volt tulajdonképpen a FITT, mielőtt MKE-szekció lett belőle. A FITT (noha egyáltalán nem ez volt a neve) egy asztaltársaságként kezdte pályafutását. Egy teljesen laza, kötöttségek nélküli, önszerveződő valamiként, aminek egyetlen koncepciója volt: időről-időre összejönni valahol (lehetőség szerint kocsmában, kávéházban, ahol ki-ki a kedvenc alkoholos vagy alkoholmentes italát szürcsölgetheti) és a magunk számára elemezni és kommentálni a világ és Magyarország könyvtári történéseit. Gondolatban megváltani a világot, ha úgy tetszik, kicsit szidni ezt, kicsit dícsérni azt, referálni arról, milyen könyvtártudományi cikket olvastunk mostanában... értitek, ugye. Egy klubszoba volt, ahol a "tagok" vagy el tudtak jönni, vagy épp nem, vagy négyen voltunk, vagy tizenketten.
A FITT egy nagy agy volt, egy katalizátor, amit egyetlen dologra lehetett használni (és emiatt voltaképpen erre az egy dologra használtuk): brainstormingra, az egyéni gondolatok mások segítsége általi kifejtésére és továbbgondolására.
Néha körbeküldtünk emlékeztetőt, néha nem. Különösen egyikünk járt elől az emlékeztetők írásában, aki (így utólag egyébként teljesen ésszerű módon) fontosnak tartotta, hogy a "kocsmázás" során elhangzott dolgok ne merüljenek feledésbe a következő összejövetelig -- így a "gyöngyök" fonálra is felfűzhetővé válhatnak és lehetőség van egyrészt továbbvinni a dolgot, másrészt megtárgyalni, hogy egy-egy ötlet az elméleti síkról előremozdul-e a gyakorlat felé (és ha igen, mennyiben).
Ki kell azonban emelnem, hogy emlékezetem szerint soha nem került sor arra (vagy legalábbis nagyon-nagyon ritkán), hogy egy-egy ötlet mögé a teljes csapat felzárkózzon. Mindenki a saját ötleteit, meglátásait, projektjét vitte a kör elé (amolyan első meóként) és az ötletek módosultak, kiegészültek, az ötletgazda pedig a "közösségi információval" finomítva vitte haza a saját projektjét. Mivel általában mindannyiunk ügyködött valamin, számos ilyen "projektről" volt szó az összejövetelek alkalmával, én magam is számos dolgot úgy valósítottam meg, hogy a kezdeti ötletet a többiek által javasolt és felvázolt módosítások után "vittem sikerre".
A szekció ötlete akkor fogalmazódott meg, amikor az asztaltársaságba érkező ideák egynémelyike "a rendszerrel" kezdett foglalkozni. Megvizsgáltuk például az MKE-t, a KI-t stb., úgy gondoltuk, megtaláltuk néhány neuralgikus pontjukat, néhány anomáliát működésükben -- valamint elkezdtük feltérképezni, hogy más - külföldi, vagy hazai, de közművelődésen kívüli - szervezetek miért működnek rentábilisabban, hatékonyabban, gyorsabban stb.
Egyébként a "szekciósodás" kérdése sokat vitatott téma volt, volt, aki azt mondta, hogy "rendszerváltást" csak belülről lehet csinálni, hogy a hivatalos szervezetnek sokkal több mozgástere (és behatása) van, míg mások féltek a betagozódástól és elutasították a gondolatot, hogy annak az egyesületnek legyenek részei, amelyet oly gyakran kritizáltak.
Végül nem emlékszem pontosan, hogy mi billentette a mérleget a szekcióalapítás javára, az mindenesetre már ismert tény, hogy 2008-ban, ha jól emlékszem márciusban megalakult a FITT, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fejlett Információs Technológiák és Társadalom szekciója.
Miért nem működött FITT?
Ahhoz, hogy megértsük, miért nem működőképes a FITT, mint szekció, két dolgot mindenképpen tisztán kell látnunk.
Az egyik, hogy a FITT tele van "rendszeridegen" elemekkel, a másik pedig, hogy soha nem tudott "szervezetként" működni a korábbi "indivídumok összessége" modell helyett. Mit értek ez alatt?
Többen vannak olyanok, akik mindmáig kritikusan tekintenek a Magyar Könyvtárosok Egyesületére. Akik szerint az MKE - jelen formájában - nem működik sem rentábilisan, sem hatékonyan, sem gyorsan stb. Ennek ellenére ezeknek az embereknek azt kellett elfogadniuk, hogy az egyesület szekciójaként rájuk is vonatkoznak szabályok, korlátok -- ráadásul azzal, hogy maguk is a szervezet részei lettek, magukban is hibát kell keresniük. És gyakran találtak is hibát, ám egy szervezet részeként ezt a hibát kiküszöbölni sokszor nehezebb volt (ha nem éppen lehetetlen), mint amikor még "csak" egy klub tagjai voltak. Mondok egy példát, hogy érthető legyen: annak érdekében, hogy egy projektet szekció-szintre lehessen emelni, az ötletet át kellett futtatni az elnökségen, a tagságon stb. -- annak idején kijöttünk a kocsmából, hazamentünk és megcsináltuk. A gyűlések megtervezése, a tagok és az elnökség összetrombitálása, az egyeztetés stb... gyakran tovább tartott, mint megcsinálni az adott feladatot. Akik nem ehhez voltak szokva, azok ezt iszonyatosan élték meg. Visszahúzó erőként kezdtek tekinteni a közösségre, miközben asztaltársaságként épp ez vitte őket előbbre.
Ahogy fentebb írtam, a FITT egy asztaltársaságból nőtte ki magát, ám valójában ez sosem történt meg (mármint a kinövés). Van két olyan tulajdonság, ami határozottan igaz az asztaltársaságokra úgy általában: az egy asztal mellé elhelyezhető székek (és így az egy asztal mellett elférő emberek) száma véges, valamint az, hogy az asztalnál nincs főnök. Azt, amit mi tudtunk és szerettünk csinálni, csak egyetlen asztal mellett lehett csinálni: a mindenki-mindenki interakció megköveteli azt, hogy meglegyen a hallótávolság és a szemkontaktus. Azzal, hogy (egy asztaltársaság szempontjából) kezelhetetlen méretűvé nőtt a FITT, voltaképpen több asztal köré kellett szétültetnünk a tagságot, így az ötletek jelentős része hallótávolságon kívül hangzott el. A FITT egy bizonyos méretet elérve már nem tudott agyként és katalizátorként működni -- és ez pont azt a részét ölte meg, amiért valamikor létrejött. A másik - az asztaltársaságokra vonatkozó - tulajdonságról: az asztaltársaságok és az asztal melletti beszélgetések nem tűrnek "főnököt" -- az asztal mellett mindenki egyenrangú, legfeljebb időről-időre (hallgatólagosan) moderátor-szerepbe kerül valaki. Úgy képzeljétek el, mintha filozófusoknak akarnák megmondani, hogy "most erről gondolkozzunk, most meg arról".
A fentiek következtében a tagok (még az elnökség tagjai közül is) kezdtek "visszaindividualizálódni". Az ötleteket nem vitték bele a szervezetbe, hanem maguk között, informálisan vitatták meg. A hivatalos szekció lassan egy kiürült, bürokratikus zsákra kezdett hajazni, amit valaki még cipel ugyan, de már rég nincs benne semmi. Részben megoldást jelenthetett volna az, ha a szervezet engedi, hogy tagjai indivídumként produkáljanak, azután a produktumot visszahúzza az egyesületbe (például írj egy cikket, azt pedig a szekció oldalán publikáljuk, írj egy szoftvert, amit azután a szekció terjeszt stb.), ám ez is csak ideig-óráig működőképes, hiszen a tag egy idő után úgy érzi, hogy minek gürizzen, ha minden hasznot a szervezet fölöz le -- főleg, hogy (mint minden szervezetben, itt is) vannak, akik termelnek, mások pedig azért fizetnek, hogy fogyaszthassanak.
Mivel a FITT sosem tanult meg "szervezetként termelni" (nem tudott gyár lenni céh helyett), ha valamiből profitálhatott volna, az az egyéni ötletek és termékek. Amikhez viszont nem kell szekció, csak egy jó asztaltársaság. Értitek a dilemmát, ugye?
Egy idő után végül a FITT eljutott odáig, hogy a kezdeti asztaltársaság visszaszállingózott az asztal mellé -- a gond csak az, hogy ezek az emberek voltaképpen az alapító tagok, valamint az elnökség java része is egyben. A szekció tagsága a fentiek okán egyébként teljesen jogosan érezheti úgy, hogy a vezetőség elhagyta őket -- a magam részéről ezért itt és most, nyilvánosan is elnézést kérek.
Véleményem szerint egyébként kétszer hibáztunk: először, amikor - részben a kezdeti félelmeket és fenntartásokat félretéve - létrehoztuk a szekciót. Másodszor pedig akkor, amikor nem vettük észre, hogy a FITT működésképtelenné kezd válni. Akkor vagy fel kellett volna robbantani az egészet, vagy pedig - akár önmagunkat is félreállítva - megpróbálni egy jó erős seggberúgással defibrillálni a szervezetet.
Mivel a fenti két lehetőségből egyik sem valósult meg, kialakulhatott ez a faramuci helyzet, hogy senki sem tudja, mi van a FITT-tel. A FITT, mint indivídumok összessége? Köszöni, jól van -- gondolkodunk, agyalunk, alkotunk, próbálunk. A FITT, mint szervezet? Nem működik.
Ugye értitek?
Szeretném újra kijelenteni, hogy ezek csupán az én meglátásaim és gondolataim a FITT-anomáliával kapcsolatban. Kommentben bárki leírhatja a véleményét. Ugyanakkor azt is remélem, hogy akár itt, a legnagyobb nyilvánosság előtt végül az is eldől, mi lesz a FITT (mint szekció) sorsa...
Előre is elnézést kérek, amiért ismét az MKE-vel foglalkozok. Tisztában vagyok vele, hogy sokatok számára unalmas lehet (a nem könyvtárosok számára meg pláne), de vannak dolgok, amelyek mellett nem illik (vagy csak nem bírok?) szó nélkül elmenni.
El vagyok képedve
Itt, a blogomon is megjelent olyan
wannabe-szarkasztikus kommentező (ráadásul beazonosíthatatlanul, naná), aki számára az egész MKE-kérdéskör legfontosabb kérdése az volt, hogy vajon Mikulás Gábor tagja-e az MKE-nek. Ezzel persze nincs nagy baj, idióták voltak, vannak és lesznek is, majd egyszer valaki jól lerönköli őket, hogy "ha nincs mit mondanod, akkor fogd be a szádat", hadd ne én legyek az.
Az viszont teljességgel elképesztett, hogy Fehér Miklós, az MKE főtitkára, mint egy szakmai szervezet tisztségviselője, akihez egy szakmai levelezőlistán
szakmai jellegű kérdést intéztek, ocsmány, gusztustalan, visszataszító és felháborító módon ugyanerre
igyekezett kifuttatni a társalgást. Elnézést a nyerseségért, de az előzmények ismeretében ez a levélnek nevezett terelés, kisstílű (és hála az égnek nem mellesleg visszafelé elsült) gáncsoskodás a lehető legrosszabbat hozza ki belőlem, így ugyan nem MKE tagként, de könyvtárosként és emberként mindenképpen elhatárolódom Fehér Miklóstól, valamint igaz, hogy a kutyát nem fogja érdekelni, de felszólítom őt, hogy mindennemű szervezeti kommunikációs feladatáról lemondani szíveskedjék, azokat átadva valaki olyan személynek, aki képes ellátni a mondott feladatokat.
A tag-nem tag kérdéssel kapcsolatban utánanéztem az MKE honlapján található
taglistában (pdf!): Mikulás Gábor valóban nem szerepel a listán, de például Takács Dani barátom sem, márpedig ha valaki
szekciót alapít és
vándorgyűlési vitát moderál, akkor nagy valószínűség szerint tag. A taglistán egyébként az sem szerepel, hogy a lista mikori állapotot tükröz, milyen időszakonként frissül, le van-e zárva stb.
Utálok politikáról beszélni, de most nagyon jó párhuzamot lehet itt megemlíteni. Ugye az megvan, amikor valaki szemmel láthatóan, józan paraszti ésszel is felismerhető módon alkalmatlan valamely feladatra, ám a feljebbvalói ahelyett, hogy ezt elismernék, továbbra is azt mantrázzák, hogy töretlen a bizalom, sőt, 100 helyett 110%-os? Ugye megvan? És ugye az is megvan, hogy előbb-utóbb ez abszolút bizalomvesztést eredményez, nem csak a személy, de az egész szervezet számára?
Eddig a dolog felháborodott része.
Egyenlők közt a legegyenlőtlenebb?
A dolog érdekes része az, hogy Fehér levele olyan embereknél is kicsapta a biztosítékot, mint
Horváth Sándor Domonkos, vagy épp
Preysing Frigyes. Rengeteget adnék érte, ha annyira diplomatikusan, szakértő módon és hatásosan tudnék valakit a földbe döngölni, mint ahogyan ők ketten tették. Voltaképp mindketten - mint megkérdőjelezhetetlenül MKE-tagok - "rendre utasították" az MKE-főtitkárt és felszólították a válaszadásra.
Nem tudom, hogy Fehér kimenekült a dologból, "levették az ügyről", vagy egyszerűen csak nem jutott gép elé, mindenesetre [Frissítés: mire kikerült a bejegyzés, Fehér Miklós is levélben visszakozott reagált] az MKE nevében Kiss Gábor, az egyesület alelnöke igyekezett
visszarántani a szekeret az árokból. A szekér azonban esélyesen a "
point of no return" közelében imbolyog, Kiss Gábor pedig - szándékával gondolom ellentétes módon - még lökött is rajta egy kicsit, hiszen - ahogy
HSD is megjegyezte - érdemi és kurrens információt továbbra sem kaptunk, azon felül, hogy az ügy egyeztetés címén épp az MKE bürokráciájának útvesztőjében bolyong. Ezzel hatalmas gond nem is lenne, ha legalább egy határidőt kaptunk volna, hogy mikorra várják a válaszok beérkezését és mikor indíthatják az anyag valós összeállítását.
Az MKE
Alapszabályának (pdf!) 2. § 5/d pontja egyébként úgy fogalmaz, hogy
[Az egyesület működése során] tájékoztatja tagságát és más érdekelteket az egyesület tevékenységéről, eredményeiről, valamint a szakmai érdeklődésre számot tartó egyéb kérdésekről
így az én értelmezésemben tökmindegy, hogy a "szakmai érdeklődést" mutató személy tagja-e az egyesületnek ("tagságát"), vagy sem ("és más érdekelteket"). Az Alapszabály 5. § 1/f pontja ráadásul teljesen világosan fogalmaz:
[az egyéni tag] tájékoztatást kérhet és kap az egyesület és bármely szervezetének tevékenységéről
így - most jóindulattal feltételezve azt, hogy Mikulás Gábor valóban tag (és miért éppen idén ne lenne, hiszen évek óta az) - nem értem, hogy mi lehet Preysing Frigyes és Mikulás Gábor tagok között a különbség. Márpedig különbségnek lennie kell, hiszen ugyanazokra a kérdésekre Mikulás Gábor tag nem kapott választ, Preysing Frigyes tag viszont igen.
Egyébként így olvasgatva az Alapszabályt, ilyeneket találok (9. § 5.), hogy
[a]z elnökség évente legalább nyolc ülést tart
a honlapon pedig eddig csak
öt beszámolót találtam, így jó lesz belehúzni.
Még egy dolog. A 20. § szerint
[a]z egyesület titkárságának az egyesület minden tagjáról, a szervezetnek pedig minden általa regisztrált tagról a tagdíj mértékére és fizetésére is kiterjedő nyilvántartást kell vezetnie
azaz Fehér Miklósnak pontosan tudnia kell(ene), hogy Mikulás Gábor tagsága (ha lejárt) mikor járt le. Akár napra pontosan, hiszen Mikulás legutóbbi tagdíjbefizetésének dátuma meg kell, hogy legyen.
Szegény Mikulás Gábor a disznók között a legkevésbé disznó (nem alázok, csak Orwelltől kölcsönzök), az egyenlők között a legkevésbé egyenlő, már ha azt nézzük, hogy ő válaszra nem érdemes és még a nyilvántartásban sem szerepel tisztességesen...
MKE-tag leszek...
...már ha sikerül kitöltenem a
belépési nyilatkozatot (rtf!), ami így letöltés után így nyílt meg a LibreOfficeban:
Miért leszek tag? Nos, például azért, hogy hivatalosan is "interpellálhassam" az MKE vezetését. Hogy az Alapszabály 9. § 11. értelmében beülhessek az Elnökség üléseire (amire egyébként bíztatnék mindenkit, majd ha már elfogadták a belépési kérelmemet - ha elfogadják, merthogy "nyilvántartásba vételemről az elnökség határoz", l. még Alapszabály 4. § 1. -, akkor szervezünk "elnökségiülésmegtekintős dzsemborit"). Hogy ezek a bejegyzések a tagság felől érkező véleménynek, javaslatnak vagy visszhangnak legyenek tekinthetők. Hogy a közgyűléseken felállva szavazhassak valami mellett vagy ellen.
Azért döntöttem így, mert ha nem is lesz haszna, legalább megpróbálok minden lehetséges dolgot megtenni azért, hogy ezt a szekeret az út felé tudjuk kormányozni. Mert a lovakat már nyugodtan tekinthetjük döglöttnek, szóval vagy mi húzzuk ki a szekeret az árokból, vagy a szekér bizony ott marad.
Amolyan
guilty pleasureként olvasok bele néha a Katalist archívumába. A hónap legígéretesebb vitaindítója Fehér Miklós "
közös megoldás" tárgyú levele -- lett volna, ha a vita nem holt volna hamvába, mielőtt elkezdődhetett volna.
Ha jól értem az előzményeket, Miklós Takács Dani "
MKE pénzügyi gondok" című bejegyzését kifogásolja, amit később a KIT hírlevél is átvett "
MKE: pénzügyi gondok -- ha esetleg lenne koncepciója..." címmel. A "nem igaz igazság", mint szófordulat, eléggé értelmezhetetlen, hiszen valami általában vagy igaz, vagy nem. Ha részben igaz, akkor meg részben igaz. Ennek ellenére a levélíró (egy kis belelátott jóindulattal) mégis elismeri(?) a hír igazságtartalmát "[a]z elnökség problémát dekódolt, és egyben jelzett". Amely mondat értelmezése szintén nem egyszerű, hiszen a problémát "felismerni" szokás, a dekódolás
jelentése "[...] valamely kód jelrendszerével [...] kifejezett információ megfejtése, üzenetté való visszaalakítása". Ha mindezt a téma (pénzügyi gondokkal küzd az MKE) szemüvegén keresztül nézzük, akkor az üres pénztár, mint tény, vajmi kevéssé szorul dekódolásra.
Tovább...
Nos, talán kis hazánk az egyetlen ország a világon, ahol valaki egy országos szakmai szervezet feje lehet egy kétoldalas szakmai programmal.
Van annak valami visszás és keserű utóérzete, amikor arról beszélünk, hogy a magyar információs szakembereket tömörítő egyesület elnökségi posztjához kapcsolódó összes dokumentum egy négy évre szóló, 633 szóból álló "
szakmai program" ill. egy
önéletrajz, rich text format, letölthető.
Nem tudom nem megemlíteni, mennyire hiányzik a versenyhelyzet ebből az egészből. Valami, ami arra késztetné az embert, hogy kampányoljon, mutasson, vitázzon, kérdezzen -- megadja a módját. Például
Stroyan és
Sullivan módjára. Jelen legyen csatornákon, küzdjön meg a tisztségért. Bizonyítson.
Lássuk.
Tovább...
Kvázi-kívülállóként is meglehetősen nyugtalanul szemlélem a saját fejemben egyszerűen "MKE-ügyként" elkeresztelt vita menetét. Egyre nagyobb az egymás mellett elbeszélés, a nagyotmondás, a bizonyítékokat(?) követelve asztalt püfölés, a már-már sértegetésig fajuló személyeskedés -- egyszóval az események eszkalálódnak rendesen és csak remélni merem, hogy a végkifejlet nincs már messze. Főleg, mivel a vita teljes egészében nyilvános, bárki által hozzáférhető felületen zajlik (igen, még a Google pókja is hozzáfér).
Egyelőre négy forgatókönyvet tudok elképzelni, amelynek mentén a dolog végül megoldódhat.
Tovább...
A fenti kérdést sokkal egyszerűbb lenne megválaszolni, ha az MKE tagsága nem lenne ilyen átkozottul és érthetetlenül passzív. Ennyi volt most a kritika.
Történt ugye egy és más, akit érdekel, az
itt a linkeken kersztül visszakövetheti a szálakat, érdemes a háttéranyagot kiolvasni, mielőtt véleményt nyilvánít az ember. A Katalist érdekes módon gyanúsan csendben van -- mármint ezzel kapcsolatban.
Amikor a "válság" szót használom, akkor - divatos politikai szófordulattal élve - bizalmi válságra gondolok. Reprezentatív-e vajon ez a három-négy fő, akik szerint susmus van az MKE tisztújítása körül? Németh Marci azt írja, hogy
[s]zigorúan az eljárási szabályok szerint történt persze minden, csak éppen a demokratikus szellemiség, s a progresszív, alkotó szakmaiság tűnik el a süllyesztőben jó hosszú időre.
Én ezt annyiban módosítanám, hogy a demokráciát én itt nyomokban sem tudom felfedezni -- és most nem a demokratikus választásokról beszélek, sokkal inkább a "démosz" szerepéről, illetve annak hiányáról. A demokrácia ugyanis voltaképpen a nép hangjára alapoz, de most nem nagyon hallom ezt a hangot, nem látom, hogy Könyvtárisztán - vagy legalábbis az MKE - népe felvállalná a demokráciában rá leosztott szerepet, hogy tudniillik hallasa az ő hangját és mondjon Á-t, avagy B-t. Voltaképpen azt sem értem, hogy Bakos Klára, vagy az elnökség többi tagja miért nem foglal állást -- lehet, hogy etikai állásfoglalást fogalmaznak? Mert akkor érthető, az eltart néhány hétig...
Komolyra fordítva a szót: van egy "rezsimünk" és egy "ellenzékünk". A rezsim véleménye természetesen az, hogy minden jó. Az ellenzéké temészetesen az, hogy nem jó minden. A "rezsim" tagjai közül eleddig kettő darab ember - Nagy Anikó és Bazsóné Megyes Klára - vállalt fel nyilvános véleményt, az "ellenzék" tagjai közül pedig három - Takács Dániel, Németh Márton és Kardos András.
Igen, én is mondtam némely dolgokat, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem is vagyok MKE-tag, egyszóval befogom a pofám. Annyit tudok a partvonalról mondani, hogy ha az MKE nem olyan lenne, mint amilyen, akkor tag lennék. De véleményem szerint ez a kérdés jóval túlmutat az elnökségen, igazából a tagság aktivitásával és hozzáállásával kapcsolatban vannak hatalmas kételyeim, l. még ingyenpogi, kedvezményes kirándulás, langyos víz, lavór.
Visszakanyarodva a véleményekhez: eddig 2:3, az "ellenzék" javára. És igen, így, hogy mindenki más atkozottul mélyre van merülve a kussban, azt a konzekvenciát kell levonnom - mivel más konzekvenciát
egyszerűen képtelenség levonni az "adatokból" -, hogy a tagság mélységesen leszarja, hogy mi folyik az MKE elnökségében, körül-belül ennyire érdemesíti magát, hogy négyévente egyszer lead egy pár nevet (nagyobbrészt az eddigieket tologatva a malomtáblán, néhány újat azért bedobva, hátha), meg évente kétszer felmutatja a kék cédulát. Egyéb kérdésekben véleménye nincs(?). Vagy megtartja magának.
De könyörgöm, ez Közügy! Így, nagy K-val! Most dől el, hogy ki kormányozza a langyos vizes lavórt az elkövetkező négy évben! Sőt: most dől el, hogy a lavórban langyos víz marad-e, vagy kiöntjük és újra teleengedjük!
Ismét személyes kitérő: azért léptem ki (illetve nem léptem be újra) a szervezetbe, mert úgy tűnt, a jelenlegi MKE ennyire képes: ül a langyos vízben (ideértve bőven a tagságot is).
Érthetetlen a hallgatás. Ha a fent levont konzekvencia helyes, akkor ki merem jelenteni: válság van. Azt sajnos a 2:3 arányra támaszkodva nem lehet tudni, hogy ez a válság bizalmi-e. Az viszont egyértelmű, hogy - nem éppen úgy, ahogy Marci gondolta, de - Könyvtárisztán demokráciája válságban van. Súlyosan.
