Filed under: pol

Rémhírek, felgöngyölítve

Az a gond a zinterneten terjedő dolgokkal kapcsolatban, hogy rettentő nehéz visszakövetni, hogy pontosan ki írta le először azt a bizonyos dolgot. Sőt, mivel, a zinternet nap-mint-nap változik, könnyen lehet, hogy ami most "elsőnek" tűnik, az voltaképpen a harmadik, csak az első kettő azóta lekerült. 

Többek között ezért olvasom szemöldökfelvonva a hírt, hogy a Szeretett Vezető és stábja nyomozást indít(hat)ott annak felderítésére, hogy honnan ered a bankbetét-államosításról szóló rémhír. 

A bankbetétállomány esetleges államosításáról szóló hír először egy blogbejegyzésben jelent meg. Az oldal, ahol megjelent, január 10. óta nem elérhető.

A lehetséges nyomozás pontos alapja számomra ugyan nem érthető (nem alakult ki tömeghisztéria, nem sérült egyetlen egyén jó hírneve sem, lázítás sem folyt stb.), ám állítólag "bűncselekmény", meg "híresztelés" meg ilyenek.

Amit ezzel kapcsolatban kérni szeretnék a Szeretett Vezetőtől (és stábjától): szoktam kapni ilyen leveleket, amikben az van, hogy ha nem küldöm tovább tíz embernek (minimum), akkor meghalok, meghal valakim, elszegényedek stb. A kérésem az lenne, hogy mivel ezek a levelek többé kevésbé mindenkihez eljutnak és a bennük leírt állítás minden bizonnyal hamis (kivéve az elszegényedés részt), legyenek szívesek felderíteni ezen levelek forrását, hiszen "bűncselekmény", meg "híresztelés" meg ilyenek.

Nem értek ezekhez a titkosszolgálati dolgokhoz, de talán érdemes lenne ráállítani a TEK-et, a NIBEK-et, meg nem is tudom, esetleg azokat a zembereket ott a tévéből, na, mondjad már, IVO. De ez csak az én javaslatom.

A végére a csattanó:

"Vizsgálhatják, honnan indult a bankbetét-államosításról szóló hír" (2012. 01. 19. 7:12) -- "Átvenné a kormány a bankoktól a babaszámlát" (2012. 01. 19. 6:43)

És eljő a sötétség

Én nem vagyok politológus, meg közgazdász sem vagyok, ennek megfelelően űberritkán foglalok állást ilyesféle kérdésekben, meg úgy általában főleg nem írok ilyesmiről, mert csak indulatot gerjeszt, meg ilyesmi. Most sem erről szeretnék beszélni, de úgyis ez fog lejönni. Arról szeretnék beszélni, hogy
[é]rtesüléseink szerint felmondtak M. Kiss Csabának... [és] ...átadták az előzetes értesítést Bombera Krisztának...
meg még egy csomó embernek. Távol álljon tőlem a kijelentés, hogy a közmédiánál minden abszolút rendben van, de személyes véleményem szerint M. Kiss egy abszolúte tévére teremtett ember, pont annyira flegma-szerű és laza kiállású, ami könnyed, de még nem visszataszító. Bombera amerikai tudósításai alatt pedig teljesen meg voltam győződve arról, hogy ez a nő a hazai helyszíni bejelentkezések csúcsa, olyan flottul és hozzáértő módon vezette le a helyszíni kapcsolást, hogy a BBC sem csinálja jobban (ellentétben egy csomó nyökögő - vagy épp ellenkezőleg: mindent papírról olvasó - ún. "tudósítóval", persze vannak még kivételek, pl. Al-Ghaoui Hesna, akit a magam részéről szintén iszonyat profinak tartok, mindegy).

Read the rest of this post »

§