Pénteken ugye
megérkezett, szombaton pedig pont mennem kellett Budapestre okulni, kb. annyi időm volt, hogy otthon péntek este lehúztam pár könyvtár- és információtudományi könyv első fejezetét (ejtsd: sample) az Amazonról, hogy odafelé legyen mit olvasgatnom a vonaton. Egyébként azok a(z ingyenes) könyvek, amiket anno a Motorola Kindle-appján keresztül töltöttem le, automatikusan odamosolyogták magukat a felhőből a Kindlere is. Visszafelé azonban már valami tartalmasabbra vágytam.
Az első meglepetés akkor ért, amikor a Kindle a tanteremben befogott egy nyitott wifit, holott ez még a telefonomnak és netbookomnak sem sikerült (valamint csoporttársaim egyik kütyüjének sem), szóval iszonyat prémium antenna lehet a kis testében. Csakhogy ugye nyilvános tantermi gépről meg bizonytalan wifin az ember nem kezd el vásárolni, szóval: lementettem
Takács Dani szakdogáját pdf-ben, majd elküldtem csatolva a Kindle emailcímére "CONVERT" tárggyal, úgyhogy másfél percen belül ott volt a könyvtáramban a cucc. A dolog szépséghibája mindössze annyi volt, hogy a lábjegyzeteket nem különítette el, úgyhogy a konverziónál azt is a szövegtestbe, gyakran az oldal közepébe szúrta bele. Úgyhogy azt kiolvastam hazafelé, plusz néhány hosszabb cikket még áttoltam rá a
Send to Kindle Chrome-pluginnal, tökéletes tördeléssel, reklámmentesen át is jöttek, képekkel, mindennel.
Szombat este anélkül, hogy megemeltem volna a hátsómat, megvettem az ágyból a Lovecraft-összest (mert annak
meg kell lennie), kapaszkodj,
3 dollár és 44 cent volt, ami kicsit kevesebb, mint 800 forint. Összehasonlításul mondom, hogy idehaza (papíron) a Szukits adta ki három kötetben, kötetenként mintegy 4500 Forint, a három tehát vagy 13500 Forint, mínusz ugye a papír szaga, tapintása meg stb., még mindig elégedett vagyok, nagyon is. A másikkal is (mert egy könyv nem könyv), aminek a címe "
New Cthulhu: The Recent Weird", antológia, olyan nevekkel, mint China Miéville, Neil Gaiman vagy Charles Stross, ára $7.99, magyarban valami 1800 pénz. Vagyis az ágyon fekve 18-20000 Forintnyi könyvet vettem 2500-ért.
Helló, a nevem Ádám és bookaholista vagyok.
Nagy nehezen leállítottam magamat, így Miéville itton hiába várt Iron Council-ját már csak januárra engedélyeztem magamnak, ára $13.79 lesz, ami kb. 3200 HUF. A Perdido Street Station anno 3500 körül volt, a Scar vagy 5000, az Iron Council meg csak nem akar jönni. A sánta Bas-Lag trilógia kiegészítése ennyit még akkor is megér, ha
kettes, hatos, meg a papír szaga. És igen, tudom, hogy nem mindig a pénzzel kellene jönnöm, de elbűvöl, hogy az itthoni árnak a töredékéért vehetek igen jó könyveket, nem kell érte végigtúrni az antikváriumokat, vagy nem kell napokat-heteket várnom a szállításra.
Szerelmes vagyok a Kindle-ömbe (is), mondtam már?