Ahogy felülsz a Cannon Streetnél a Southeastern vasútvonal egyik vonatára és a szerelvény elhagyja előbb a London Bridge-et, majd Greenwicht, már sejted, hogy - ahogyan a legtöbb városnak, úgy - Londonnak is két arca van: az egyik, amit az útikönyvek mutogatnak és egy másik, amit főleg csak az ott élők ismernek. Amikor Abbey Woodnál leszállsz, akkor a sejtésből bizonyosság lesz. Amióta megnéztem Kubrick Mechanikus narancsát, azóta el akarok menni Thamesmeadbe. A Misfits pedig rátett még egy lapáttal, szóval amikor legutóbb Londonban jártam, fogtam a batyum és bevállaltam a negyven perces vonatozást. London méreteiről egyébként elég szemléletesen mesél a tény, hogy a negyven perces utazás után még mindig a 4-es (tömegközlekedési) zónában voltam. Az angol pedig nem is olyan okos, mint hinnénk -- másképp nem tudom, hogyan fordulhatott elő, hogy egy Thamesmeadhez hasonlóan halott ötletet nem csak kigondoltak, de meg is szültek.

Read the rest of this post »

A képen látható (ill. elmosódó, de itt teljes "pompájában" látható) épület nem más, mint a püspökladányi "talpfatelítő üzem". Nem, nem félreolvasás, telítik a talpfákat, olajjal, kátránnyal, miegymással, mielőtt a sínek alá fektetnék. Illetve telítették, hiszen az üzem 1944-45 körül bezárt -- annak ellenére, hogy az ország 3-4 ilyen üzemének egyike volt... A szögesdrótnak (is, meg a gondos őrzésnek) köszönhető egyébként, hogy állítólag (habár kívülről gazos, firkás, csorba, betört és pusztulat) a berendezés és a gépek-gépsorok teljes épségben megvannak a csarnokokban -- éppen ezért Ladányban állítólag gondolkodnak rajta, hogy helyreállítják az üzemet és múzeumként működtetik majd. Nati nagymamájától hallottam egy csomó sztorit az üzemről, hogy régen ("amikor még nem volt ilyen fontos a környezet") a használt löttyöket egyszerűen kivezették az árokba (ezért kell most a környező telkeken vagy egy méter mélységig talajt cserélni), meg hogy a harmincas-negyvenes években néha feltöltötték az üzem területén található medencét meleg vízzel és megengedték a gyerekeknek, hogy bemenjenek fürödni-úszkálni... Meg hogy szinte minden családban volt egy ember, aki a MÁV-Favéd Püspökladányi Talpfatelítő Üzemében dolgozott anno. Belülről egyébként ilyen (ezt nem én lőttem).

Illetve sokkal inkább menetesszár az, mint karó. Csak a jó ég tudja honnan és mikor szerezte apám a Kék Kobakot, mindenesetre most, ahogy belegondolok, mindig láttam valahol -- hol a garázsban, hol a műhelypolcon, hol itt, hol ott. A Kék Kobak legfőbb ismérve, hogy esetében rendeltetésszerű használatról - hogy tudniillik fejet védeni - semmiképpen sem beszélhetünk, általában kallódni szokott, esetleg hanyattvágódva tárol valamit öblös kis testében.  Most éppen a hátsó teraszon ékesít egy nagy átmérőjű, belül üreges menetesszárat és éberen vigyáz, nehogy esővíz folyjon bele.

A Diósgyőri Fűtőmű mellett, a Törökverő és a Bánki Donát utcák sarkán áll ez az épület, amiről először azt hittem, hogy a Fűtőműnek valami elhagyatott adminisztrációs épülete. Azután megkérdeztem egy arra járó hölgyet, hogy voltaképpen mit is fotózok -- kiderült, hogy az épület valamikor varrodaként működött. A hölgy szerint valamikor folyamatos volt itt a kamionforgalom, egész Európába szállították a Diósgyőrben varrt ruhaneműt. A varroda időközben bezárt, az épület lemállott, életveszélyes, ráadásul teljesen kifosztották. Nem is tudják a környéken élők, kinek a tulajdona. Az egyik oldala ilyen "szép" színes -- nem tudom kárhoztatni az önjelölt "művészt", hiszen a másik oldalon csak a lepergett vakolás alól kivillanó tégla csempész némi koszosvöröset az egyhangú homlokzatra. Note to self: valahogy be kellene jutni fotózni az épületbe.

A Diósgyőri Papírgyár főbejárata előtti kis téren van egy bazi nagy tengely, rajta egy jó nagy fogaskerék. Fogalmam sincsen, mi lehet az, csak tippelni tudok, hogy egy régi gyártósor vagy gép egy alkatrésze... A DiPa egyébként az egyetlen gyár Magyarországon, ami "alkalmas biztonsági alappapírok előállítására". Itt készül a papírpénz alappapírja, de az útleveledé, meg a legtöbb egyéb okmányé és okiraté is. Már csak ezért is megérdemelné a nagyobb figyelmet -- nem csak a fogaskerék, de maga a gyár is.

Hétvégén aszfaltrajzversenyt szervezett a Miskolci Galéria -- illetve nem is aszfalt-, hanem térkőrajzversenyt: a miskolci főutca térköveinek "pixeleiből" kellett összeállítani a rajzot. Nati két tanítványa is benevezett, így mi is kimentünk, segítettünk, felügyeltünk. Azután persze mi is krétát ragadtunk, a képen látható mű - bár versenyen kívül született - könyvajándékot ért. És a látvány sem lehetett mindennapi, ahogy a meglett, szőrös emberke kúszva-mászva veti térkőre ifjúkorának kultikus idegenjeit. Az idegenek nagyban: itt, itt és itt.

"A helyen, ahol most a templom, az ITC székház és a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság épülete által határolt Mindszent tér található, a középkorban egy Mindszent nevű település főtere terült el. A mai templom helyén a falu kápolnája állt. Miskolcon ez az egyetlen hely, ahol mindig katolikus templom állt, nem volt protestáns egyházé; volt, hogy évtizedekig a város egyetlen katolikus temploma volt." (link)

Anno a Blackberryvel is csináltam képet az iroda ablakából, a Defyjal is megvolt a Mindszenti templom, sőt, szerintem a kiskompakttal is lőttem róla képet, szóval tutira kötelező volt az új masinával is csinálni egyet. Persze idén pont nem nyírták a gesztenyefát, úgyhogy ágas-bogas templom lett belőle.