Domonkos a Katalisten teljesen jogosan vetette fel a FITT-tel kapcsolatos kérdést. A kérdés pedig az, hogy "mi van a FITT-tel, alkalmi zavar van-e, vagy teljesen bedőlt"? A rövid válasz az, hogy a FITT él és virul, a FITT nem működik. A két félmondat között első látásra feloldhatatlan ellentét van -- ám remélhetőleg a bejegyzés végére sikerül legalább némileg tisztáznom a helyzetet. A poszt címe "FITT-monológ", és ehhez ragaszkodnék is. A bejegyzésben teljesen szubjektíven írom le a FITT-tel kapcsolatos gondolataimat, noha nem titkolt célom, hogy más tagokat is gondolatokra serkentsek, ad abszurdum a bejegyzés kommentjei fórumként funkcionáljanak a többiek számára, ahol mindenki elmondhatja a meglátásait. A bejegyzésben nem szerepelnek nevek, mert ebben az értelemben nem fontosak.

Miből lett a FITT?

Nem tudom, hogy az alapító tagokon kívül tudja-e valaki, miből lett a FITT, illetve mi volt tulajdonképpen a FITT, mielőtt MKE-szekció lett belőle. A FITT (noha egyáltalán nem ez volt a neve) egy asztaltársaságként kezdte pályafutását. Egy teljesen laza, kötöttségek nélküli, önszerveződő valamiként, aminek egyetlen koncepciója volt: időről-időre összejönni valahol (lehetőség szerint kocsmában, kávéházban, ahol ki-ki a kedvenc alkoholos vagy alkoholmentes italát szürcsölgetheti) és a magunk számára elemezni és kommentálni a világ és Magyarország könyvtári történéseit. Gondolatban megváltani a világot, ha úgy tetszik, kicsit szidni ezt, kicsit dícsérni azt, referálni arról, milyen könyvtártudományi cikket olvastunk mostanában... értitek, ugye. Egy klubszoba volt, ahol a "tagok" vagy el tudtak jönni, vagy épp nem, vagy négyen voltunk, vagy tizenketten. A FITT egy nagy agy volt, egy katalizátor, amit egyetlen dologra lehetett használni (és emiatt voltaképpen erre az egy dologra használtuk): brainstormingra, az egyéni gondolatok mások segítsége általi kifejtésére és továbbgondolására. Néha körbeküldtünk emlékeztetőt, néha nem. Különösen egyikünk járt elől az emlékeztetők írásában, aki (így utólag egyébként teljesen ésszerű módon) fontosnak tartotta, hogy a "kocsmázás" során elhangzott dolgok ne merüljenek feledésbe a következő összejövetelig -- így a "gyöngyök" fonálra is felfűzhetővé válhatnak és lehetőség van egyrészt továbbvinni a dolgot, másrészt megtárgyalni, hogy egy-egy ötlet az elméleti síkról előremozdul-e a gyakorlat felé (és ha igen, mennyiben). Ki kell azonban emelnem, hogy emlékezetem szerint soha nem került sor arra (vagy legalábbis nagyon-nagyon ritkán), hogy egy-egy ötlet mögé a teljes csapat felzárkózzon. Mindenki a saját ötleteit, meglátásait, projektjét vitte a kör elé (amolyan első meóként) és az ötletek módosultak, kiegészültek, az ötletgazda pedig a "közösségi információval" finomítva vitte haza a saját projektjét. Mivel általában mindannyiunk ügyködött valamin, számos ilyen "projektről" volt szó az összejövetelek alkalmával, én magam is számos dolgot úgy valósítottam meg, hogy a kezdeti ötletet a többiek által javasolt és felvázolt módosítások után "vittem sikerre". A szekció ötlete akkor fogalmazódott meg, amikor az asztaltársaságba érkező ideák egynémelyike "a rendszerrel" kezdett foglalkozni. Megvizsgáltuk például az MKE-t, a KI-t stb., úgy gondoltuk, megtaláltuk néhány neuralgikus pontjukat, néhány anomáliát működésükben -- valamint elkezdtük feltérképezni, hogy más - külföldi, vagy hazai, de közművelődésen kívüli - szervezetek miért működnek rentábilisabban, hatékonyabban, gyorsabban stb. Egyébként a "szekciósodás" kérdése sokat vitatott téma volt, volt, aki azt mondta, hogy "rendszerváltást" csak belülről lehet csinálni, hogy a hivatalos szervezetnek sokkal több mozgástere (és behatása) van, míg mások féltek a betagozódástól és elutasították a gondolatot, hogy annak az egyesületnek legyenek részei, amelyet oly gyakran kritizáltak. Végül nem emlékszem pontosan, hogy mi billentette a mérleget a szekcióalapítás javára, az mindenesetre már ismert tény, hogy 2008-ban, ha jól emlékszem márciusban megalakult a FITT, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fejlett Információs Technológiák és Társadalom szekciója.

Miért nem működött FITT?

Ahhoz, hogy megértsük, miért nem működőképes a FITT, mint szekció, két dolgot mindenképpen tisztán kell látnunk. Az egyik, hogy a FITT tele van "rendszeridegen" elemekkel, a másik pedig, hogy soha nem tudott "szervezetként" működni a korábbi "indivídumok összessége" modell helyett. Mit értek ez alatt? Többen vannak olyanok, akik mindmáig kritikusan tekintenek a Magyar Könyvtárosok Egyesületére. Akik szerint az MKE - jelen formájában - nem működik sem rentábilisan, sem hatékonyan, sem gyorsan stb. Ennek ellenére ezeknek az embereknek azt kellett elfogadniuk, hogy az egyesület szekciójaként rájuk is vonatkoznak szabályok, korlátok -- ráadásul azzal, hogy maguk is a szervezet részei lettek, magukban is hibát kell keresniük. És gyakran találtak is hibát, ám egy szervezet részeként ezt a hibát kiküszöbölni sokszor nehezebb volt (ha nem éppen lehetetlen), mint amikor még "csak" egy klub tagjai voltak. Mondok egy példát, hogy érthető legyen: annak érdekében, hogy egy projektet szekció-szintre lehessen emelni, az ötletet át kellett futtatni az elnökségen, a tagságon stb. -- annak idején kijöttünk a kocsmából, hazamentünk és megcsináltuk. A gyűlések megtervezése, a tagok és az elnökség összetrombitálása, az egyeztetés stb... gyakran tovább tartott, mint megcsinálni az adott feladatot. Akik nem ehhez voltak szokva, azok ezt iszonyatosan élték meg. Visszahúzó erőként kezdtek tekinteni a közösségre, miközben asztaltársaságként épp ez vitte őket előbbre. Ahogy fentebb írtam, a FITT egy asztaltársaságból nőtte ki magát, ám valójában ez sosem történt meg (mármint a kinövés). Van két olyan tulajdonság, ami határozottan igaz az asztaltársaságokra úgy általában: az egy asztal mellé elhelyezhető székek (és így az egy asztal mellett elférő emberek) száma véges, valamint az, hogy az asztalnál nincs főnök. Azt, amit mi tudtunk és szerettünk csinálni, csak egyetlen asztal mellett lehett csinálni: a mindenki-mindenki interakció megköveteli azt, hogy meglegyen a hallótávolság és a szemkontaktus. Azzal, hogy (egy asztaltársaság szempontjából) kezelhetetlen méretűvé nőtt a FITT, voltaképpen több asztal köré kellett szétültetnünk a tagságot, így az ötletek jelentős része hallótávolságon kívül hangzott el. A FITT egy bizonyos méretet elérve már nem tudott agyként és katalizátorként működni -- és ez pont azt a részét ölte meg, amiért valamikor létrejött. A másik - az asztaltársaságokra vonatkozó - tulajdonságról: az asztaltársaságok és az asztal melletti beszélgetések nem tűrnek "főnököt" -- az asztal mellett mindenki egyenrangú, legfeljebb időről-időre (hallgatólagosan) moderátor-szerepbe kerül valaki. Úgy képzeljétek el, mintha filozófusoknak akarnák megmondani, hogy "most erről gondolkozzunk, most meg arról". A fentiek következtében a tagok (még az elnökség tagjai közül is) kezdtek "visszaindividualizálódni". Az ötleteket nem vitték bele a szervezetbe, hanem maguk között, informálisan vitatták meg. A hivatalos szekció lassan egy kiürült, bürokratikus zsákra kezdett hajazni, amit valaki még cipel ugyan, de már rég nincs benne semmi. Részben megoldást jelenthetett volna az, ha a szervezet engedi, hogy tagjai indivídumként produkáljanak, azután a produktumot visszahúzza az egyesületbe (például írj egy cikket, azt pedig a szekció oldalán publikáljuk, írj egy szoftvert, amit azután a szekció terjeszt stb.), ám ez is csak ideig-óráig működőképes, hiszen a tag egy idő után úgy érzi, hogy minek gürizzen, ha minden hasznot a szervezet fölöz le -- főleg, hogy (mint minden szervezetben, itt is) vannak, akik termelnek, mások pedig azért fizetnek, hogy fogyaszthassanak. Mivel a FITT sosem tanult meg "szervezetként termelni" (nem tudott gyár lenni céh helyett), ha valamiből profitálhatott volna, az az egyéni ötletek és termékek. Amikhez viszont nem kell szekció, csak egy jó asztaltársaság. Értitek a dilemmát, ugye? Egy idő után végül a FITT eljutott odáig, hogy a kezdeti asztaltársaság visszaszállingózott az asztal mellé -- a gond csak az, hogy ezek az emberek voltaképpen az alapító tagok, valamint az elnökség java része is egyben. A szekció tagsága a fentiek okán egyébként teljesen jogosan érezheti úgy, hogy a vezetőség elhagyta őket -- a magam részéről ezért itt és most, nyilvánosan is elnézést kérek. Véleményem szerint egyébként kétszer hibáztunk: először, amikor - részben a kezdeti félelmeket és fenntartásokat félretéve - létrehoztuk a szekciót. Másodszor pedig akkor, amikor nem vettük észre, hogy a FITT működésképtelenné kezd válni. Akkor vagy fel kellett volna robbantani az egészet, vagy pedig - akár önmagunkat is félreállítva - megpróbálni egy jó erős seggberúgással defibrillálni a szervezetet. Mivel a fenti két lehetőségből egyik sem valósult meg, kialakulhatott ez a faramuci helyzet, hogy senki sem tudja, mi van a FITT-tel. A FITT, mint indivídumok összessége? Köszöni, jól van -- gondolkodunk, agyalunk, alkotunk, próbálunk. A FITT, mint szervezet? Nem működik. Ugye értitek? Szeretném újra kijelenteni, hogy ezek csupán az én meglátásaim és gondolataim a FITT-anomáliával kapcsolatban. Kommentben bárki leírhatja a véleményét. Ugyanakkor azt is remélem, hogy akár itt, a legnagyobb nyilvánosság előtt végül az is eldől, mi lesz a FITT (mint szekció) sorsa...