Kötelező "templom-teszt"

"A helyen, ahol most a templom, az ITC székház és a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság épülete által határolt Mindszent tér található, a középkorban egy Mindszent nevű település főtere terült el. A mai templom helyén a falu kápolnája állt. Miskolcon ez az egyetlen hely, ahol mindig katolikus templom állt, nem volt protestáns egyházé; volt, hogy évtizedekig a város egyetlen katolikus temploma volt." (link)
Anno a Blackberryvel is csináltam képet az iroda ablakából, a Defyjal is megvolt a Mindszenti templom, sőt, szerintem a kiskompakttal is lőttem róla képet, szóval tutira kötelező volt az új masinával is csinálni egyet. Persze idén pont nem nyírták a gesztenyefát, úgyhogy ágas-bogas templom lett belőle.

Fotóapparat

Kevés vágyálom van az életemben, ami olyan kégen kísért már, mint a vágy, hogy megtanuljak tisztességesen fényképezni. Tudatosan, túl a minikompaktok "automata" és "látszatmanuális" üzemmódján, amúgy megértve és alkalmazva az expógomb mellett az elméletet is, kicsikarni valami életet a fotóimból, mert az lótúró, hogy "ez itt a Big Ben, jó magas, mondjuk ezen a képen nem látszik". Kompozícióban, technikában egyaránt van hová fejlődni -- mondjuk a majdnem-nulláról nem nehéz. Így harmincon túl (miután az öreguras, mégis hipszter kerékpár vásárlása megvolt) aztán úgy van vele az ember, hogy ha nem most, hát soha.

Tovább...