Paszternák Ádám, 30, Miskolcról. Könyvtári és információs szakember.
Szánalmasan nevetséges, ugyanakkor egyben elszomorító is látni, ahogy némely könyvtárosok nyilvános fórumokon csinálnak hülyét magukból.
Persze ez nem lenne baj, ha csupán magukat járatnák le, de az a baj, hogy ezek mindenáron magukkal akarnak rántani másokat is, meg a szakmájukat is.
Nem is akarok ilyenekkel foglalkozni.
A korábban emlegetett játékok mellé még egyet felírnék a táblára: a Remedy Alan Wakejét. Különösebben nem mondanám formabontónak egyébként, de tény, hogy igen szép, a történet izgalmas (nem úgy, mint pl. a F. E. A. R., amivel szintén próbálkoztam mostanában, de nem játszottam ki, mert halálra untatott) és igenis vannak benne formabontó elemek.
Ilyen elem például a fény, mint fegyver használata, ami el sem hiszem, hogy eddig nem nagyon jutott eszébe senkinek (na jó, végülis van fénykard a SW-ban, de az tök más tészta). A fény és a lövedék kombinációja abszolút hangulatos, csak időbe tellik, mire az ember megszokja, hogy időnként a zseblámpát is "újra kell tölteni", és egy pakk Energizernek is lehet annyira örülni, mint egy doboz shotgun shellnek.
A sztori klasszikusan-horrorosan nyomozós, a Silent Hill-re hajaz, hősünk magát mindenféle képződményeken átverekedve törtet a kegyetlen igazság felé. A képződmények alatt értem például a megszállt parkőrtől a setétben lopakodó favágókon át a varjakig mindazt, ami hősünket hidegre próbálja tenni. A felütés viszonylag egyszerű: Alan Wake, az alkotói válságban leledző thriller-író megérkezik a Washington állambéli hegyes-völgyes(-tavas-megszállottas) kisvárosba, Bright Fallsba, plusz nyctofóbiás feleség, plusz tonna rémálom. Szóval totális idill, amíg meg nem őrül a világ ésatöbbi, ésígytovább.
Semmiképp nem akarnám elspoilerezni az egészet, főleg, hogy nem is tudnám, mert én is csak a harmadik fejezetnél járok. Azt viszont még elmondom, hogy olyan soundtrackje van, hogy kész. Hetvenes évek FTW.
Menjetek, gyűjtögessetek termoszokat, kéziratot.
Valami egészen elképesztő, hogy az Időfutár már több, mint egy hete megy az MR1-en (Kossuth rádió) és én meg csak most értesülök róla.
Fiataloknak szóló, 21. századi hangzásvilágú hangjátéksorozatot indít március 12-től a Kossuth Rádió. A hétköznaponként este fél nyolckor jelentkező Időfutár Tasnádi István, Jeli Viktória és Gimesi Dóra ötlete és története alapján, Tövisházi Ambrus és Hó Márton zenéjével készül, egy kamaszlány kalandjait követi – térben és időben is.
Hanna, a szegedi kamaszlány állandóan költözködő szüleivel most éppen Budapesten kezdi újra – immár sokadik alkalommal – az életét. Legjobb barátnőjével, Zsófival szinte állandó cset- és SMS-kapcsolatban áll, így már rögtön, a fővárosba költözésük napján különös eseményről tudósíthatja barátnőjét. A lakótelepen, ahová a család költözött, éppen lomtalanítást tartanak, és a ház előtt felhalmozott, feleslegessé vált kacatok között nézelődve egy furcsa alakba botlik Hanna: egy idős, valószínűleg bomlott elméjű emberbe, aki egy kis fémtárgyat rejteget. Ez az apró tárgy később központi szerepet tölt be a sorozatban, és egy kalandokban bővelkedő, titkos világot nyit meg Hanna és barátnője előtt…
A 21. századi hangzásvilágú fantasy sorozatot a hallgatók a rádió napi adásai, a Déli Krónika előtt hétköznaponként elhangzó Időfutár Mozaik című összeállítás, illetve az Időfutár honlapja mellett a Facebookon is követhetik majd, sőt majd maguk is alakíthatják a történetet.
Mondjuk nem tudtam gondolatban nem levonni az "idős, valószínűleg bomlott elméjű ember + Hanna, a szegedi kamaszlány + kis fémtárgy = Doctor + companion + TARDIS" párhuzamot, de mondjuk az baromi jó lenne, ha lenne nekünk is egy DW-színvonalú hangjátékunk. Merthogy ami utoljára nekem csont nélkül bejött, az a Szíriusz kapitány volt. A másik, hogy ez nekem inkább scifinek tűnik, mint fantasynak. A "21. századi hangzásvilág" szókapcsolatot meg jelenleg is próbálom értelmezni.
Persze csak spekulálok, még egyetlen részt sem hallottam, ma este kell bepótolnom az egy hetes lemaradást.
Ja, van podcaster feed is, ide lehet kattintani.
Illetve "friss", mert most az az újszülött vagyok, akinek minden vicc új. Vagy 5-6 évig nem volt olyan PC-m, amin tisztességesen lehetett játszani, tisztességtelenül meg régebben úgy játszottam, hogy nem sokat, nem is nagyon volt rá igényem. A mostani PC-m meg alkalmas rá, meg volt kis szabadidőm meg indíttatásom is, le is nyomtam rajta pár játékot. Érdekes módon nem a legújabb vonalat kerestem, hanem néhány címet random bepróbáltam, lett is kettő, ami megvett, kilóra.
Az egyik a Star Wars: The Force Unleashed, ami mondjuk ekézhető, hiszen az első része nem szép, a második meg nem hosszú, de amúgy iszonyatos élmény, ahogy nyomod a kombókat, meg a Force Lightningokat. Mondjuk az első részben kicsit felszaladt a szemöldököm, amikor közölték, hogy most akkor Force Grippel tépjem le az égről az Imperial osztályú Csillagrombolót, meg amikor a második részben a Gorog csapott kettőt, na, akkor elbizonytalanodtam picit.
Részemről mindkét epizód minden hibájától eltekintek, mert nagyon jól irányítható játék, hatalmas a játékélmény, akár a fénykarddal kaszabolsz, akár random dolgokkal hajigálod az ellent. Külön imádom, hogy szakítottak a Jedi Knight-sorozat egyik legidegesítőbb elemével, a lőfegyverekkel (és az azokra szabott feladatokkal, lásd Kyle Katarn meg a Nar Shaddaa-i ténykedés a Jedi Outcastben) és megmaradtak a TPA-nál, elvégre ha Jedi, akkor legyen saber, meg force. A Force Unleashed az a játék, amit akárhányszor végig tudnék játszani.
A másik idegölő, de abszolút favorit élmény a Half Life 2 és habár az első epizód is kultikus (állítólag), nekem annyira sosem jött be. Na, ehhez képest a HL2 konkrétan minden idők legkedvencebb FPS-e lett nálam, a Valve iszonyat nagyot dobott vele, nem is csodálom amúgy, hogy 2007 óta nem adtak ki új HL-játékot (ha a Portalt nem számítjuk), nem kell elsietni, inkább jó legyen, mint gyorsan. A Silent Hill óta nem volt olyan játék, ami miatt lefostam a bokámat, de a "We Don't Go To Ravenholm..." egész konkrétan az a kategória. Régen volt már olyan város az életemben, amitől cérnavékonyra koptak az idegeim.
A másik zseniális elem a játékban a Gravity Gun, született Zero Point Energy Field Manipulator (ZPEFM), úgy tűnik vonzódok az ilyen hajigálósdihoz (ld. Force Grip), mert sikítva örültem, amikor a GG-vel felkapott körfűrész-korongokat vagy Hopper Mine-okat hajigáltam a zombikra meg a Combine-ra...
És igen, tudom, hogy ciki így harmincon túl ilyenekért lelkesedni, de na.
[...] a Pentagon kutatási ügynöksége hétmillió dollárt, vagyis másfélmilliárd forintnak megfelelő összeget fordít az emberek által távirányított robotkatonák fejlesztésére nemrég életre keltett, Avatár kódnevet viselő projektjének keretében.
Figyelembe véve a projekt monumentális célját, ez mocskosul kevés. Azonban figyelembe véve azt, hogy háborús célokat szolgál, ez mocskosul sok.
