Az ingerküszöbről [MKE]
Németh Marci az OSZK-s elbocsátásokról szóló levelének elején egy teljesen jogos kritikát is megfogalmazott az MKE-vel szemben.
Az MKE-nek és az érdekvédelemnek annyi köze lehetett ebben az esetben egymáshoz, hogy az MKE-s alkalmazottak és az iroda megmeneküljenek
-- írja Marci, és hát igen, az MKE ismét csendben van (ehhez nagyon ért). Ugyanakkor az idézett mondat csak akkor nyeri el igazi súlyát, ha összevetjük az MKE 2011. november 23-i elnökségi ülésének jegyzőkönyvével (pdf), annak is a harmadik napirendi pontjával:
Tájékoztatás az MKE titkárság titkárságvezetői státusz helyzetéről. Bakos Klára elnök röviden informál arról az egyeztetési folyamatról, melynek során az OSZK főigazgatójával, Dr. Sajó Andreával arról állapodott meg, hogy az OSZK-t érintő költségtakarékossági program az első tervekkel ellentétben nem érint bennünket, azaz az MKE részére eddig OSZK létszámkeretben biztosított titkárságvezetői státusz a továbbiakban is megtartható marad. Örülünk, hogy a Nemzeti Könyvtár átérzi, hogy a szakmai szervezet működési támogatása a magyar könyvtárügy egészének nyújtott támogatást jelent, ami az OSZK küldetése. A partnerségi megállapodást írásban is megerősítjük.
Magyarul "az OSZK-t érintő költségtakarékossági program" keretében először úgy volt, hogy a titkárság és a titkárságvezetői státusz is megy. Ezután Bakos Klára valamiféle megállapodást kötött az OSZK főigazgatójával annak érdekében, hogy "az első tervekkel ellentétben" ez ne így legyen. Magyarul - ismeretlen tárgyú alkudozás után - sikeresen megérdekvédte a titkárságot és a titkárságvezetői státuszt is.
Ami gondot jelent, hogy ezzel a titkárságvezető helyett valószínűleg egy másik OSZK-dolgozó sorsát pecsételte meg. Plusz, ahogy mondani szokás, az MKE-vezetés "jön eggyel" az OSZK-nak. Például azzal, hogy szemérmesen elfordítja a fejét, amikor az OSZK-ban mintegy száz fej lehullik. És mélyen kussol.
MKE Alapszabály (pdf), 2. § (2) b):
[Az egyesület célja, hogy] képviselje a könyvtárosok, szakirodalmi tájékoztatást végzők [...] szakmai érdekeit...
Ha egy százemberes leépítés során még arra sem kerül sor, hogy a vezetőség egy közleményt kiadjon a dologgal kapcsolatban, akkor kérdés, hogy vajon mi lehet az a történés, ami megüti az MKE elnökségének ingerküszöbét?
Vegyük észre, hogy attól, hogy hallgatólagosan nem állítunk akadályt a leépítés útjába, még jelezhettük volna a tagság felé, hogy foglalkozunk az esettel. Például így: "a könyvtár vezetésével történt egyeztetés során nyilvánvalóvá vált, hogy sajnálatos módon az intézmény működőképességének fennmaradása a tét, ezért - bár nem szívesen, de - tudomásul vesszük a tényt, hogy az elbocsátásokra szükség van".
Azzal, hogy semmiféle megnyilvánulással nem bajlódunk, az üzenet az lesz, hogy az ország legnagyobb könyvtárának 20 százalékos leépítése nem lépi át az ingerküszöbünket. Vagy még rosszabb: a fenti elnökségi ülésen elhangzottak fényében azt fogják feltételezni, hogy a saját titkárságunk bevédése fontosabb volt számunkra, mint száz könyvtáros érdekeinek védelme.
Az OSZK elküldött alkalmazottai felé itt fejezném ki együttérzésemet és ezúton is üzenném: ha MKE-tagok vagytok, itt az ideje, hogy ezen változtassatok. Az MKE elnöksége ennyit (sem) tud nyújtani nektek. Ti miért nyújtanátok nekik bármit is?